Gyerekként sosem értettem, miért mondják télen azt, hogy:
– „Most nincs semmi szépség a természetben.”
– „Zord, kopár tél.”
– „Minden halott.”
– „Borongós, ROSSZ idő van.”
– „Bárcsak nyár lenne.” – aztán nyáron – „Bárcsak tél lenne.”.
Számomra ilyenkor sem volt kevesebb vagy rosszabb a természet – csak másabb. A fák nem susogtak harsányan, a zöldellő, hajtásos növények nem tolakodtak a szemünk elé, nem hivalkodtak színes-szagos virágaikkal, nem zúgolódtak a zümmögők sem és elhalkultak a madarak is. De ettől még jelen voltak, a maguk csendes, visszafogott módján.
Felnőttként is szintén gyakran hallom ugyanezt a mondatot:
– „Télen nem történik semmi.”
– „Majd tavasszal…”
Pedig a természetben a „nem történik semmi” egyáltalán nem üresjárat, hanem egy más, megváltozott működési állapot.
A tél nem szünet, hanem stratégia
A természet nem azért lassul le télen, mert elfáradt vagy mert úgy van kedve, hogy most elvonul magányába. De még csak nem is azért „áll meg”, mert nincs mit csinálnia.
Egyszerűen, ez az időszak nem a növekedésé.
A hideg, a rövid nappalok, a kevesebb napsütéses órák száma (energia deficit), hosszú és hideg éjszakák nem kedveznek a látványos változásoknak. Ilyenkor nem éri meg terjeszkedni, virágot hozni, leveleket növeszteni. A tél nem a megmutatkozás ideje, hanem a megtartásé.
Gondolatébresztő: ha nyáron X energiába kerül a növekedés az ideális körülmények között, télen ugyanezt fenntartani sok X-be kerülne. Energiaszegény és lelassult körülmények között ez lehetetlen, úgyhogy az élőlények szépen megtanultak alkalmazkodni a változásokhoz, amiket mi évszakoknak hívunk. Ami nem alkalmazkodik, az vagy elpusztul vagy más formában tartja fenn a körforgást.
Ami nem látszik, attól még működik
Ha télen körbenézünk, valóban kevesebb a szemnek szóló inger. De attól még, hogy nem látjuk, nem szűnik meg az élet.
– A talajban mikroorganizmusok dolgoznak – bizony a hideg időben is!
– A szerves anyagok bomlanak, átalakulnak, újrarendeződnek.
– A növények gyökérzónájában az anyagcsere lelassul, de nem áll le teljesen.
A rendszer életben tartja önmagát – igaz minimális energiabefektetéssel, de tudatosan. A felszín csendes, az alapfolyamatok aktívak és résen vannak. Ez az a működés, amit ritkán veszünk észre, mert nem látványos. Enélkül a halk és szolid létfenntartás nélkül csak egy kis mondvacsinált meteorológiai tavasz lenne.
A láthatatlanság, mint túlélési forma
Sok élőlény télen egyszerűen eltűnik a szemünk elől és ez nem ok nélkül történik. Nem azért, mert megszűnnek létezni, hanem mert átalakulnak. Vannak növények, amelyek mag formájában várakoznak. Az élet más formájában rügyként húzódik vissza a faágak végén. Ezek egy speciális időzítés jelei.
A természet nem kockáztat feleslegesen. Nem próbál ott növekedni, ahol nincs, vagy kevés arra az esély, hogy „gyökeret verhessen”. Inkább kivár, erőt gyűjt, és csak akkor lép tovább, amikor annak ténylegesen értelme van, de legalábbis már minimális a kockázat.
Miért érezzük mégis üresnek a telet?
Mert mi, emberek hajlamosak vagyunk az életet a mozgással, hangokkal és a látvánnyal azonosítani. Elsőre azt hisszük, ami nem növekszik, az nem működik. Ami nem látható, az nem fontos. Ami csendes, az üres. Ami nem színpompás, az kihalt.
A természet viszont nem így gondolkodik. Az élet nem mindig hangos, a működés nem mindig gyors, és hangozzék ez akármilyen furán, de a túlélés gyakran észrevétlen. És a tél ezt kíméletlen határozottsággal megmutatja.
Mit tanít a természet télen?
Azt, hogy nem minden időszak az aktív fejlődésről és a haladásról szól. Vannak fázisok, amikor a legfontosabb feladat nem az előrelépés, hanem a tartalékolás, egyben maradás, a „terv” csendes követése. A természet télen nem épít látványosan, hanem megtartja azt, ami már megvan és megalapozza azt, ami várható. Ez az, ami lehetővé teszi az újjáéledést – vagy inkább újból ébredést.
Zárásképp – másként tekinteni a csendre
Amikor legközelebb télen azt érzed, hogy „nem történik semmi”, minden üres és kihalt, érdemes megállni egy pillanatra. Lehet, hogy csak nem ott zajlik a folyamat, ahol meg szoktuk nézni. A természet ilyenkor nem tűnik el, csak visszahúzódik.
És aki tudja, mit néz, annak a tél nem üres – hanem őszinte, alázatos és alkalmazkodó.
